Clicky

Harangszentelés, haranglábavatás

2011. június 4-én, 91 évvel azután, hogy a szégyenteljes trianoni békediktátum aláírásra került, pontosan 16 óra 32 perckor megkondult a Kunszentmárton főterén közadakozásból épült harangláb 56 kg-os harangja ...

Az ünnepséget megelőzően, miközben lassan megtelt a harangláb előtti tér, Balla Tibor, a Népművészet Ifjú Mestere csalogatta elő tekerőlantjából régmúlt idők dallamait. A zene hangjaira lelkünk egyre inkább közeledett a tető alatt méltósággal várakozó kis haranghoz. A csodálatos dallamokat követően Dezső Dóra, a József Attila Általános Művelődési Központ igazgatónője, az ünnepség műsorvezetője köszöntötte a jelenlévőket. Nyitó gondolataiban Gróf Apponyi Albert védőbeszédéből idézett, szólt e nap tragédiájáról és szólt e nap felemelő érzéséről, hiszen a nemzetünk megfeszíttetésére való emlékezés mellett a haranglábat megépítő összefogás is e nap történetéhez íródik ezentúl Kunszentmártonban. Ezt követően felkérte Kövesdy Zsolt atyát az újonnan felépült harangláb és a benne lakhelyet kapó 56 kg-os harang felszentelésére. A sok száz főnyi közönség végig felállva hallgatta s tekintette meg a szertartást. A harangszentelés után versekkel, dalokkal, zenékkel kísért élőképsorozattal emlékeztek a műsor szervezői ezer éves államiságunk dicső pillanataira.  Először Anonymus: Gesta Hungarorumából hangzott el idézet, majd a Kárpát-medencébe érkező, oda visszatérő elődeink lovakkal összefonódó életmódját, öltözetét, fegyvereit csodálhattuk meg Smuta Gergő, Dobos Edit és Czuczi Antal, valamint lovaik által.
A középkor hangulatát a Szent Márton Hagyományőrző Egyesület csoportos előadása és Szűcs Miklós népzenész Szent Mártonról szóló éneke idézte föl. Előadásuk végén a hölgyek rózsákkal, a férfiak a harangláb megérintésével fejezték ki őseink, valamint az új harangláb felé tiszteletüket.
A reneszánsz korszakát a Szentesről érkezett Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrzők tánca hozta hozzánk közelebb. A korhű ruhákba öltözött fiatalok táncát Szűcs Miklós, Paulovics Zoltán és Szűcs Máté kísérték hangszereikkel.
Az időutazás következő állomása a kuruc időket idézte. Meghallgathattuk II. Rákóczi Ferencnek a nemzeti egységért mondott imáját. Bahil Attila, a zeneiskola tanára kuruc dallamokat megszólaltató klarinétjátékának hangjaira a tér közepére Rákóczi vitézek (Ézsiás József és Vaka István, a Szűcs Mihály Huszár Bandérium tagjai) léptettek be csodálatos lovaikon.
A dicső 48-as idők emlékére szintén ló és lovasa (Hegedűs Balázs) érkezett a harangláb elé. A huszáregyenruha viselője, és a mindenkor hűséges szolgálója hosszú percekig magukhoz vonzották az emlékező tömeg tekintetét. A műsorvezető eközben felolvasta Kossuth Lajos Debrecen lakosságához intézett kiáltványát, majd a zeneiskola tanárainak (Dénes Mónika, Csomán Éva) és diákjainak énekére, valamint Szűcs Miklós, Paulovics Zoltán, Lászlóffy Dániel zenei kíséretére jártak huszártáncot a „Kunszentmártoni Betyárok” (Lászlóffy Endre, Szűcs Máté, Benke György, Gulyás Szabolcs, Faragó Sándor).
Elhangzott Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című verse, s a történelmi visszatekintésben a szégyenteljes trianoni döntéshez közeledve egyre torokszorítóbb érzése támadt az embernek. A térre érkező első világháborús katonák (Baranyi József és Gyebnár Sándor, a Szűcs Mihály Huszár Bandérium tagjai), szintén lóháton léptettek a harangláb elé. Katonanóták csendültek föl újra zenei kísérettel. A táncos lábú fiúk toborzó dalokat énekelve és eltáncolva idézték fel a magyar katonák emlékezetét.
"... Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látniakaróknak, az előrénézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek,  ne duzzogjanak.  Az Élet nem vár; az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom!" - hangzott el ismét Dezső Dóra előadásában Kós Károly: Kiáltó szó Erdély, Bánság, Kőrösvidék, Máramaros magyarságához!
A trianoni döntés, a Magyarországot porig sújtó békediktátum aláírása 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor történt meg. A harang megszólalásáig tartó néhány percben a műsorvezető kérésére teljes csöndben, mindenki gondolataiba merülve várta az új harangunk megszólalását. Ezalatt Lászlóffy Béla, a Napsólyombaranta Egyesület vezetője, a harangláb ötletének kitalálója, az adományok gyűjtésének, az építkezéseknek irányítója, vezetője, a barantások fegyverkabátjába öltözve felkészült a sokak által oly régen várt történelmi pillanatra. Méltóságteljes léptekkel elfoglalta helyét a harangláb alatt.
16 óra 32 perc. Megszólalt. Élces, fiatalos, lendületes, "új harang" hangon egy nagy családdá összefogva az ünnepségen megjelenteket, Kunszentmárton lakosságát. Közelebb hozva a sokkal többre hivatott nemzetünk anyaországi és határon túli magyarságának lelkét. A harangszó sokak szemében könnycseppeket varázsolt. Az összefogás, az öröm, és egyben az emlékezés könnyeit. Ekkor megszólalt a nagytemplom kis harangja is, majd a középső, s végül a legnagyobb. Együtt üdvözölték a hittel épült új harangláb kis lakóját. Aztán a nagy toronyból elcsendesedett a harangzúgás. Újra egyedül szólt az 56 kg-os „A” hangú harang. A lassan elhalkuló kongatásokat öt ifjú barantás várta a harangláb előtt, kezükben galambokkal. Az ünnepséggel egy időben Kétpón zajló Jászkun Szala rendezvényre keltek útra hírül röpítve a kunszentmártoni nagy eseményt. Onnan pedig húsz galamb indult el ugyanez időben vissza Kunszentmártonba.
Az elröpülő galambok után, zenei kíséret nélkül, nemzeti imádságunk hangjai csendültek fel. Újra könnyektől ködös tekintettel énekelte több száz ünneplő, megemlékező a Himnuszt.
Lászlóffy Béla záró gondolataiban kitért a harangláb állításának, a közösségek által végzett munkának a fontosságára. Utalt a ma élő nemzedékek kötelességére, mely az ősök tudásának megismerését, annak továbbadását, az elődeinkre, azok dicső tetteire való emlékezést is jelenti.
A beszédet koszorúzás követte, mely során először Czeczon János és Lászlóffy Endre helyeztek el koszorút Kunszentmárton polgárai nevében. A második koszorút a Napsólyombaranta Egyesület nevében Benke György és Dósa Gábor helyezte el. A hivatalos koszorúzók sorát Ézsiás István, az első jászkapitány, első jászkun főkapitány, Smuta Zsolt jászkun főkapitány, valamint felesége, Mariann Asszony zárta. Végül az ünneplő közönség soraiból kerültek az új harang alá koszorúk, virágok. Hosszú percekre benépesült a harangláb környéke. Nem sietett haza senki. Felemelő érzés volt a csodálatos építmény, a harang, a sok-sok hasonlóan gondolkodó ember közt "tovább élni" az emelkedett hangulatot.

Köszönet a nemzet nevében az adományozóknak és az építőknek.