Clicky

Tíz órás ostormenettel emlékezve Trianonra

2012. június 4-én délután 16 óra 32 perckor újra megkondult a harang a pontosan egy évvel azelőtt felavatott, közadakozásból felépített Trianoni Harangláb kis tornyában.

A harangláb körül a történelmi Nagy-Magyarországra, és annak a világtörténelemben példa nélküli szétdarabolására emlékező, ünnepi viseletükben is egységet sugárzó, átszellemült csapat, a Napsólyom Baranta Egyesület tagjai sorakoztak, mellettük kunszentmártoni polgárok, idősek, fiatalok (!), méltósággal ünneplők, arra vetődő járókelők. A barantás fiatalok arcára az emlékezés gondolatai mellett kiültek a mögöttük hagyott 10 óra emberfeletti teljesítményének nyomai. Ők ugyanis egy szokatlan, de annál felemelőbb érzéseket nyújtó, ugyanakkor embert próbáló módját választották a gyászos trianoni békediktátumra való emlékezésnek. Az egyesület tagjaiból alakult négy fős csoportok tíz órán keresztül, egymást negyedóránként váltva ostormenettel tisztelegtek a nagyhatalmak döntése miatt szétszakított nemzet szenvedései és egyben örök élni akarása előtt.

 

Már a hajnali madárhangok megszólalásával egy időben gyülekeztek az egyesület tagjai a harangláb előtt. Először közös imával köszöntötték a felkelő Napot, majd a vállalt nagy feladat megvalósításához fogadalomtétel következett. Hat órától pedig belehasítottak a hűvös csöndbe az ostorok csattanásai, elindítva a rossz, a gonosz elűzését a térről, a lelkekből, a Kárpát-medencéből, a nemzet gondolataiból, azokra megtisztulást hozva.

A Nap már magasan járt, az ünnepi fegyverkabát viselete egyre nehezebbé vált a kora nyári hőségben, a karok izmai azonban ugyanolyan elszántan, kitartóan lendítették az ostort az ég felé. Az idő múlásával a megtisztult környezet s a szokatlan, de ritmusos, éles hangok egyre nagyobb erővel vonzották a kíváncsiskodókat. Arra járó érdeklődők, külföldi turisták, gimnazista fiatalok, kisiskolások, szülők, nagyszülők, barátok töltöttek több-kevesebb időt a téren, megcsodálva az ostorosok rendkívüli teljesítményét. A monoton ostormenet zenei aláfestést is kapott. Városunk tekerőlant művésze, Balla Tibor folyamatos „talp alá valóval” segítette a fiatalokat a ritmus tartásában. A nem mindennapi teljesítményt több szülő is a helyszínen figyelte végig. Az ostortól feltört tenyereket, a begörcsölő izmokat az anyai kezek gyorsan gyógyították. Az otthon készült sütemények, pogácsák, szendvicsek, üdítők pedig biztosították a nagy teljesítmény energia utánpótlását.

A tízórás ostormenet utolsó időszakában sem csökkent a barantások kitartása. Egyre átszellemültebb csoportok jöttek a váltások után, egyszerre dörrentek a karikások, katonásabbak lettek a díszlépések. Lászlóffy Béla, az egyesület vezetője elégedett mosollyal, dicsérő gondolatokkal nyugtázta tanítványai teljesítményét. Végül 16 órakor, az utolsó körökre mindenki újra csatasorba állt. Még egy-két ostorcsapás, majd csend. Tíz óra eltelte után újra csend. Az ostorforgatók ugyan fáradtan, de büszkén vonultak le a harangláb előtti térről, hisz Kárpát-medence szerte kevesen dicsekedhetnek hasonló teljesítménnyel.

Az ostormenetet követően a barantások díszsorfala mellett megkezdődött a trianoni megemlékezés. Dezső Dóra színvonalas, tényeket felvonultató, ugyanakkor mélyen az érzelmekre is ható beszédével, a műsorszámokat művészien átkötő szövegeivel, idézetekkel tárta elénk csaknem egy évszázadnyi távlatból történelmünk 1920 utáni időszakát. Többször hallhattunk a trianoni döntést követő korszakban született, mára már csaknem elfelejtett énekeket Szűcs Miklós előadásában. Két fiatal középiskolás, Gulyás Judit és Lászlóffy Endre szavalatai pedig többek szeméből könnyeket csaltak ki. A műsort követően pár perc csönddel, mindenki gondolataiba mélyedve várta a megemlékezés utolsó momentumát, a percekig zúgó harangszót. A megemlékezés végén a Napsólyom Baranta Egyesület nevében Lászlóffy Béla, őt követően pedig a megemlékezők helyeztek el koszorút, virágokat.